CREDIT CARD PAYMENTS 069 888 888

Mit mutat a karmahoroszkópod?

Személyre szabottan szeretnéd tudni, hogy mi a karmafeladatod? Hívd az ország legjobb jósait a 06 90 633 931-es telefonszámon (485 ft/p)!

A karma a sorsfeladat jelképe a távol-keleti vallás szerint. A szó szerinti jelentése annyi, mint ok-okozat, tehát azt mutatja meg, hogyan is hatnak ki előző életeink a mostanira. Sokan – megjegyzem tévesen – azt gondolják, hogy ha ebben az életünkben szenvedünk, az múltbéli inkarnációinkban elkövetett bűneink miatt van. Pedig a karma maga a sorsfeladat, a lelki és szellemi fejlődésünk vonala, ami lényegében nem szomorúvá, hanem boldoggá tesz minket, amennyiben képesek vagyunk azt követni. A karma nem kér tőled semmi olyasmit, amit nem vagy képes teljesíteni. Egyetlen dolgot követel csak meg tőled, mégpedig azt, hogy haladj előre, fejlődj és győzd le saját árnyaidat, ha arra van szükség.

 

Tudd meg IDE kattintva, milyen karmát hordozol, és ha rosszat, szabadulj meg tőle, ITT leírtuk neked, hogyan!

 

A karmahoroszkóp egy különleges elemzés, mely alapja az asztrológia. A Hold állásából meghatározható, úgynevezett Sárkányfej megmutatja azt, hogy milyen sorsfeladattal is léptél be ebbe az életedbe, így könnyebben tudsz arra ráhangolódni. Olvass tovább, keresd ki a saját Sárkányfejed, hogy megtudd saját karmád mit mutat neked!

 

Te magad is gazdagságot teremthetsz a gondolataiddal. Kattints IDE, nézd meg, hogyan!

 

Ha ezekben az időpontokban születtél, akkor a karmád a Kos jegy alá tartozik:

1911.11.07.-1913.05.27.
1930.06.18.-1932.01.06.
1949.01.28.-1950.08.17.
1967.09.09.-1969.03.29.
1986.04.20.-1987.11.08.
2004.12.27.-2006.06.23.

 

E jegy karmája a bizonyítás. Nem mások előtt kell bizonyítanod, hanem önmagad előtt, ezért meg kell tanulnod azt, hogyan is lépj túl saját határaidon. Mindenekelőtt ez egyfajta testi fejlődést is követel, abban az esetben, ha annak épsége teljes, azaz nincsen születéssel egy időben előjövő betegséged, bár még ekkor is fontos az a küzdelem, amit azért teszel, hogy minél erősebb és egészségesebb legyél. A szerelem terén meg kell tapasztalnod a szenvedélyt. Sosem szabad magad alárendelned, sem pedig túlzásokba esned. Naivitásod miatt mindig azonnal ítélsz, erről meg kell tanulnod leszokni. Helyzetfelismerő képességedet kamatoztatnod kell, azaz bátran kell cselekedned. A Kos karma legnagyobb feladata az, hogy merj cselekedni, és győzd le a belső bizonytalanságodat! Személyre szabottan szeretnéd tudni, mi az életfeladatod? Kérdezd meg jósainktól!

 karma horoszkóp, karma, karma jelentése, karma asztrológia, karma számítás, jóslás, jósnő, jós astro24h,

Ha ezekben az időpontokban születtél, akkor a karmád a Bika jegy alá tartozik:

1910.04.19.-1911.11.07.
1928.11.29.-1930.06.18.
1947.07.11.-1949.01.28.
1966.02.20.-1967.09.09.
1984.10.01.-1986.04.20.
2003.04.14.-2004.12.27.

 

A Bikába való fejlődés együtt jár a stabil bázis megteremtésével. Mire karmádat teljesíted valószínűleg teljes biztonságban ülsz majd jól kiépített otthonodban. Meg kell tanulnod azt, hogy makacsságodat hol és hogyan érdemes hasznosítanod. Nem csak a körülötted lévő stabilitás a fontos, hanem a belül lévő harmónia is. A düht a haragot tudnod kell kezelni minden helyzetben. Ezért fontos az, hogy sportban valami olyasmit csinálj, ami sok erőkifejtést igényel, és amivel mindezt ki tudod adni magadból. Szerelem terén szintén fontos lesz számodra a hűség. A karma alapján sorsfeladatod teljesítésekor egy szép családi háttered lesz, két-három gyerek és szerető házastárs. Mindemellett anyagilag a bőség és a teljesség karmája a tiéd, hogy szeretteidet minden jóval el tudd látni. Személyre szabottan szeretnéd tudni, mi az életfeladatod? Kérdezd meg jósainktól!

Ha ezekben az időpontokban születtél, akkor a karmád a Ikrek jegy alá tartozik:

1908.09.30.~1910.04.19.
1927.05.12.-1928.11.29.
1945.12.22.-1947.07.11.
1964.08.02.-1966.02.20.
1983.03.14.-1984.10.01.
2001.10.13.-2003.04.14.

 

Ha az Ikrekbe kell eljutnod ahhoz, hogy karmádat teljesítsd akkor egyértelműen a nyitottság a sorsfeladatod. A technikai dolgok közel kerülnek hozzád, foglalkozásod optimális esetben pedig olyasmi, amihez kommunikációs képességedet kell használnod. Lehetsz újságíró, párközvetítő vagy éppen utazási iroda egyik ügynöke. A széles látókört kell elsajátítanod, úgy, hogy a logika és a józan ész útját követed. Némi szkepticizmus nem árt, de azért ezzel nem szabad túlzásba sem esned. Gondolataidat meg kell tanulnod kiadni magadból valamilyen szellemi alkotótevékenység közben. A szerelemben elsősorban a veled egyforma, vagy magasabb szellemi szinten lévő társat kell megtalálnod, akivel közösen fejlődhetsz. Személyre szabottan szeretnéd tudni, mi az életfeladatod? Kérdezd meg jósainktól!

 

Ha ezekben az időpontokban születtél, akkor a karmád a Rák jegy alá tartozik:

1907.03.13.-1908.09.30.
1925.10.23.-1927.05.12.
1944.06.03.-1945.12.22.
1963.01.13.-1964.08.02.
1981.08.25.-1983.03.14.
2000.04.10.-2001.10.13.

 

A karma nem kér sokat tőled, csupán annyit, hogy szereteted fejleszd magas szintre. Nem a bárgyú, szemellenzős érzésekre kell gondolnod, hanem a tudatos szeretetre, mellyel képes lehetsz hegyeket is megmozgatni. Víz jegyű karmád azt mutatja, hogy egyre közelebb kerül hozzád a misztikum és a spiritualitás. Hivatásodban jelen kell lennie a gondoskodásnak valamilyen módon. Napi egy jó cselekedet nálad alap. A családodban nagyon fontos szerepet fogsz betölteni, és nem kizárt, hogy gyermekeid meg fogják változtatni a világot valamilyen módon. De nem csak velük kapcsolatban van sorsfeladatod, hanem önmegvalósításod is rendkívül fontos, így a művészetek valamelyike, akár a zenélés, éneklés, bizonyos életszakaszaidban kiemelt helyen lehetnek. Személyre szabottan szeretnéd tudni, mi az életfeladatod? Kérdezd meg jósainktól!

 

Ha ezekben az időpontokban születtél, akkor a karmád a Oroszlán jegy alá tartozik:

1905.08.24.-1907.03.13.
1924.04.04.-1925.10.23.
1942.11.15.-1944.06.03.
1961.06.26.-1963.01.13.
1980.02.05.-1981.08.25.
1998.09.17.-2000.04.09.

 

Az Oroszlán karmája igen sokrétű. Fontos lesz számodra az, hogy letegyél valamit az asztalra. Mindegy milyen területen dolgozol, ott vezetői szerepre fogsz törekedni. Mindeközben meg kell őrizned a könnyedséged, az optimizmusod és a lelkesedésed. Az Oroszlán karmáját élni olyant, mint a Napba utazni. A jegy tartalmaz egyfajta melegséget, egy kisugárzást, amit számos lépcsőfok után Te magad is elsajátítasz. Mindehhez számos kisebb-nagyobb sikerélményen át vezet az út,  míg kiépíted megfelelően saját önérzeted, hogy ezáltal másoknak is segítségére lehess. Segítő szándékod feltétlenül kamatoztatnod kell. A szerelem terén fontos felismeréseket kell tenned, le kell győznöd saját ideáidat, hogy elkerüld a csalódást. Ha mindez megvan, csodaszép családot teremthetsz magad köré. Személyre szabottan szeretnéd tudni, mi az életfeladatod? Kérdezd meg jósainktól!

 

Ha ezekben az időpontokban születtél, akkor a karmád a Szűz jegy alá tartozik:

1904.02.04.-1905.08.24.
1922.09.16.-1924.04.04.
1941.04.27.-1942.11.15.
1959.12.07.-1961.06.26.
1978.07.19.-1980.02.05.
1997.02.27.-1998.09.17.

 

A Föld jegyű karma megfelelő alapot ad arra, hogy megfelelő hátteret építs magad köré. Csillagjegyednek mégis az egyszerűség az útja a fejlődéshez, és a praktikum keresése, mely nem egyenlő a puritánsággal. Sorsfeladatod szellemi szinten fejlődni, tanulni és tapasztalni. A szerelem és egyéb kapcsolatok terén pedig a gátlások feloldása a cél. Bár nem szorulsz rá mások, akár társad segítségére sem, hogy teljesítsd, amit vállaltál, a kommunikáció és a vélemények cseréje nagymértékben segíti haladásodat. Nagyon sok minden rejlik benned, amit tudatos munkával felszínre kell tudnod hozni. Karmád lehet akár a könyv írás, vagy egy vállalkozás vezetése is, ha ez sikerül. A szerénység és precizitás útján haladva nagyon magas szintre juthatsz, mivel semmi sem terelheti el figyelmed célodról. Személyre szabottan szeretnéd tudni, mi az életfeladatod? Kérdezd meg jósainktól!

 

Ha ezekben az időpontokban születtél, akkor a karmád a Mérleg jegy alá tartozik:

1902.07.18.-1904.02.04.
1921.02.26.-1922.09.16.
1939.10.09.-1941.04.27.
1958.05.20.-1959.12.07.
1976.12.29.-1978.07.19.
1995.07.11.-1997.02.27.

 

Rendkívül erősen spirituális karmával rendelkezel. Fontos, hogy minél előbb megtanulj meditálni, mert csapdahelyzet lehet számodra a depresszió. Nagyon erős megérzéseket fogsz kapni, ahogy haladsz előre sorsfeladatod teljesítésében, de csak is úgy tudhatod, hogy bízhatsz-e bennük, ha önmagad mindig egyensúlyban tartod. Munkában és hivatásban elsődleges az alkotás. Lehetőleg szellemi munkát kell végezned, ha erre van lehetőséged, vagy mindig kell, hogy valami ilyen szinten is igénybe vevő tevékenységed. Szerelmi életedben is az egyensúlyt kell keresned és vigyáznod kell az ideákkal. A karmahoroszkópod szerint életed csúcspontján szellemi vezetőként tevékenykedhetsz, hála rengeteg saját tapasztalatodnak. Személyre szabottan szeretnéd tudni, mi az életfeladatod? Kérdezd meg jósainktól!

 

Ha ezekben az időpontokban születtél, akkor a karmád a Skorpió jegy alá tartozik:

1900.12.28.-1902.07.18.
1919.08.10.-1921.02.26.
1938.03.21.-1939.10.09.
1956.10.30.-1958.05.20.
1975.06.12.-1976.12.29.
1994.01.21.-1995.07.11.
2012.08.31.-2014.02.19.

 

A karmahoroszkóp sok titkot felfed e jegy hordozóiról. Nagyon sok felelősséggel kell szembenézniük és könnyen lehet, hogy a világot fogod átalakítani, vagy legalábbis egész környezetedet. Meg kell ismerned a világ pozitív és negatív oldalát is, anélkül, hogy túlságosan bűnbe esnél. Ennek segítségével önuralmad olyan szintre kell fejlesztened, mint a japán karate mestereké. Csak is így veheted magadra azt, hogy másoknak irányt mutass és megvédd szeretteidet. Nagyon fontos karmád szempontjából, hogy ne zárkózz el a világtól. A felesleget rázd le magadról, de ne ragadj a léleksivatagba, mely karmikus csapahelyzeted lehet. Ha ügyesen veszed az akadályokat a szenvedély és az igaz barátságok színesítik életed. Személyre szabottan szeretnéd tudni, mi az életfeladatod? Kérdezd meg jósainktól!

Ha ezekben az időpontokban születtél, akkor a karmád a Nyilas jegy alá tartozik:

1900.01.01.-1900.12.28.
1918.01.20.-1919.08.10.
1936.09.01.-1938.03.21.
1955.04.13.-1956.10.30.
1973.11.22.-1975.06.12.
1992.07.04.-1994.01.21.
2011.03.04.-2012.08.30.

 

A Nyilas a karmahoroszkóp szerint a világutazó ezért képletesen vagy valóságosan is körbe kell járnod a világot. Persze ezt kevesen tehetik meg, és mint az elején is mondtam, a karma nem kér tőled olyat, amit nem tehetsz meg, így valószínűbb, hogy külföldiekkel fogsz kapcsolatot tartani, vagy épp ott telepedsz le, ha munkád messzire szólít. A kalandok azok, melyek ösztönös bölcsességed építik, ezért sose félj belevágni egyetlen kínálkozó lehetőségbe sem. A kapcsolatok terén karmád, hogy egy mester által tanulj, aki akár a szerelmed is lehet. Ezen a téren azonban következetesnek kell lenned, mert könnyen lehet karmikus csapdahelyzeted forrása is! Ha töretlenül haladsz előre sorsfeladatod teljesítésében, ennek az életednek csúcsán hatalmas és életeken átívelő bölcsességed felszínre fog törni benned. Személyre szabottan szeretnéd tudni, mi az életfeladatod? Kérdezd meg jósainktól!

 

Ha ezekben az időpontokban születtél, akkor a karmád a Bak jegy alá tartozik:

1916. 07. 03.-1918. 01. 20.
1935. 02. 12.-1936. 09. 01.
1953. 09. 23.-1955. 04. 13.
1972. 05. 05.-1973. 11. 22.
1990. 12. 15.-1992. 07. 04.
2009. 08. 22.-2011. 03. 03.

 

Megfontoltság, tartás, és megfelelő presztízs az, amit meg kell tudnod teremteni magadban és magad körül, ha karmád a Bak. Minél jobban tudsz hosszútávra tervezni, és a terveket módszeresen meg is valósítani, annál közelebb vagy sorsfeladatod teljesítéséhez. Legfontosabb ehhez az, hogy legyen egy célod, egy távlati terved, amely felé haladhatsz. A Bak karmája hivatásban a saját vállalkozás felé vezet, ennek okán, bár nem a szerencse segítségével, önerőből képes leszel saját szükségleteidet a maximumig megtermelni. Ezen a területen leselkedik viszont rád a legnagyobb karmikus csapdahelyzet, a pesszimizmus. Ezt feltétlenül le kell győznöd ahhoz, hogy elérhess a csúcsra, mégpedig a leghatásosabb „fegyverrel”, az igazsággal. Szerelem terén a békés, intim együttlét és szerető család a karmád. Személyre szabottan szeretnéd tudni, mi az életfeladatod? Kérdezd meg jósainktól!

 

Ha ezekben az időpontokban születtél, akkor a karmád a Vízöntő jegy alá tartozik:

1914.12.14.-1916.07.03.
1933.07.25.-1935.02.12.
1952.03.06.-1953.09.23.
1970.10.16.-1972.05.05.
1989.05.28.-1990.12.15.
2007.12.15.-2009.08.22.

 

Karmád alapján nincsen számodra lehetetlen! A felfedezők és kalandorok közt gyakori volt az ilyen karmájú ember, akiknek a találmánya megváltoztatta a világ egész addigi életét. Számodra sem kevesebb a feladat, de meg ne ijedj, mert semmiképp sem lehetetlen a dolog. Először is fontos, hogy szellemileg mindig fejlődj, tanulj és legyél sokat természetközelben, hogy felszínre kerülhessenek előző életeid rejtett ösztönei. Hivatásodban legyen mindig valami jótékony tevékenység. Vegyél részt civil összefogásokban, és alapítsd meg saját hitrendszered, amely mentes minden felesleges dologtól. Ha mindez megvan, már jó úton jársz ahhoz, hogy sorsfeladatodat is teljesítsd. A szerelem terén a függetlenség és a kellő szabadság megteremtése a karmád, nem hagyhatod azt, hogy mások elnyomjanak. Személyre szabottan szeretnéd tudni, mi az életfeladatod? Kérdezd meg jósainktól!

Ha ezekben az időpontokban születtél, akkor a karmád a Halak jegy alá tartozik:

1913.05.27.-1914.12.14.
1932.01.06.-1933.07.25.
1950.08.17.-1952.03.06.
1969.03.29.-1970.10.16.
1987.11.08.-1989.05.28.
2006.06.23.-2007.12.15.

 

A Halak egy nagyon spirituális jegy, mivel a Víz elem uralma alá tartozik. Feladatod az, hogy megtanuld elengedni magad és ne akarj mindent irányítani. Mindez nem jár kevesebbel, mint azzal, hogy ráhangolódsz az univerzum rezgésére, és együtt haladsz a végtelennel. A karmahoroszkóp alapján hivatásod felé valódi elhivatottságot kell érezned, amiben lennie kell valamilyen humánus elemnek. Nagyon illik sorsfeladatodnak például a gondozói bármely ágazata. A nagy vagyon összegyűjtése nem tartozik a karmádba, ennek ellenére mégis kísérhet váratlan szerencse céljaid felé, ha valóban jó úton jársz. A szerelemben meg kell tapasztalnod a másikban való teljes feloldódást, azt, hogy lényegében teljesen egyek vagytok. Személyre szabottan szeretnéd tudni, mi az életfeladatod? Kérdezd meg jósainktól!

 

A vonalunkon további információkat kaphatsz sorfeladatodról és horoszkópodról, amennyiben úgy érzed, elakadtál karmád teljesítésében. Ha úgy érzed, karmikus csapdahelyzetben vagy, megrekedt az életed, nem haladsz előre, mindenképpen hívd Kincsőt  vagy Imolát a 0690 985 921-es számon (485 Ft/perc), mert mielőbb érdemes oldani a probléma forrását, ami akár előző életeidből is eredhet!

Külföldről is telefonálhatsz: Romániából a 0903760664 (1,61€/p) számra, Szlovákiából a 0900605908 (1,61€/p) számra, Szerbiából pedig a 0901855854 (120din/p) számra!

 online elérhető jósok astro24h,

lájkold, lájkold és oszd meg, lájkold ha tetszett,

Olvastad már?

Gyertyamágia, ami kizárólag Szenteste működik

Nincs még egy olyan este, mint a Szenteste! Napjainkban nagyon népszerű a gyertyamágia, amelyet szinte az egész világon alkalmaznak. Nálunk is a hívóknak gyakran ajánljuk, hiszen semmilyen komolyabb eszközi vagy helyszíni igénye sincs. A gyertyamágia otthon nem könnyű, hiszen a hatékony mágiákhoz valamilyen különleges helyre van szükség. Szerencsére egy évben egyszer, egy kis időre a […]

Cigánykártya üzenete Januárra

Cigánykártya üzenete Januárra     A Január nem lesz könnyű hónap a cigánykártya üzenete szerint. Neked is vigyáznod kell! A munkáltatók ebben a hónapban nagyon galád módon tudnak majd viselkedni alkalmazottaikkal. Sok munkáltató írja most le végleg magát, ami az amúgy is szűkös munkaerőpiacon, egyet jelent majd számára a csőddel. A karma visszavág, de nem […]

Melyik évben születtél? Ez vár rád 2020-ban!

Melyik évben születtél, ez vár rád 2020-ban     Személyes évedet megismerheted a 0690985921 számon (485 Ft/perc), a legjobb számmisztikával foglalkozó szakember várja a hívásod!   Tudni szeretnéd, hogy mi vár rád 2020-ban? ITT elolvashatod!   1-es személyes év A következő évtized első éve bizony sok jót ígér neked. Éppen ezért, ne hagyj ki semmilyen […]

Tudd meg, hogyan légy gazdag 2020-ban!

A gazdagság mágia az egyik legkeresettebb műfaj a mágusoknál, ezért mindig születnek új és még újabb rituálék, amelyek megmozgatnak valamit itt lent a Földön és fent az Égen egyaránt. A rituálékat mindig több avatott mágus hozza létre, amit egy adott esztendőben csak egy meghatározott számban lehetséges. Minél újabb egy rituálé, az annál hatékonyabb, hiszen kevesen […]

Január havi szerelmi horoszkóp!

Január havi szerelmi horoszkóp!   KOS A jelenleg egyedül élő Kos számára januárban kalandokból nem lesz hiány, mégis céltalannak is ígérkezik egyben. Végig úgy érezheti, mintha hiányozna még valami, így most semmi sem lehet elég jó. Hívd Sárát a 0690985921-es számon (485Ft/p), kérj szerelmi jóslást, kapj válaszokat! A párban élő Kos számára az igazi kihívást […]

Januári sikermágia az egész éves bőségért

Januári sikermágia az egész éves bőségért   A nemzetközi mágia szövetség az első ülésen meghatározta, hogy januárban melyik mágiát kérik a mágusoktól. A döntés az alapján születik meg, hogy melyiket gondolják a legerősebbnek, leghatékonyabbnak az egész éves bőség érdekében.   Segítő Lélek blogunkban támogatást kapsz ITT, hogy sokkal jobban bízz magadban!   Természetesen itt több […]

Válaszok után kutatsz? Válassz egy jóst, aki segít Neked!

Ha egészségügyi vagy párkapcsolati problémáidra keresed a megoldást, akkor itt állj meg, hiszen az atlantiszi mágiával segítek Neked! Tárcsázd a telefonszámot és üsd be a kódom, most!

Hívd 0690 985 921 (485 Ft/p) és üsd be a kódot 453

Ha egészségügyi problémáidra keresed a megoldást, de már nem tudod kihez fordulj, akkor ne tétovázz! segítek felfedni a probléma forrását, és megszüntetem azt! Tárcsázd a telefonszámot és üsd be a kódom, most!

Hívd 0690 985 921 (485 Ft/p) és üsd be a kódot 530

Ha kapcsolatot szeretnél teremteni a túlvilággal, vagy kíváncsi vagy arra, mi az életfeladatod, ne késlekedj tovább! Másfél évtizedes tapasztalattal állok rendelkezésedre! Tárcsázd a számot és üsd be a kódom, most!

Hívd 0690 985 921 (485 Ft/p) és üsd be a kódot 494