CREDIT CARD PAYMENTS 069 888 888

Bőséghozó angyali pecsétek készítése

Barakiel pecsétje1

Szerencse

Szerencsét több angyal is képes hozni, de legtöbben Barakielt tartják a szerencse angyalának. Barakiel pecsétje az első ábrán látható, egy nagyon egyszerű pecsét, ám annak rajzolásánál, nagyon figyelni kell az arányokra. Jó, ha már gyakorlott kéz végzi azt, vagy előtte nagyon sokszor rajzoljuk le, hogy tökéletes ábrát tudjunk festeni. A jelet Barakiel esetében nem szabad gyertyába karcolni, azt, egy árnyszínű fényes lapra kell felvinnünk. Olyan festék anyagot kell választanunk, amelyik fog az ilyen lapra.

 

Marcus Magus, marcus mágus elérhetősége, márcus jós

A szerencse angyala nem jön el ám könnyen, ezért az sem mindegy, hogy milyen gyertyát áldozunk neki. A gyertyát szent helyen kell beszerezni, tehát templomi gyertyára van szükség, vagy éppen ott vásárolhatóra. Fontos, hogy a szent helyen legalább három napot töltsön a gyertya, illetve a szenthely, nem lehet a rituálé helyétől, azaz otthonunkhoz 21 km-nél messzebb. Tehát egy közeli templomban kell beszereznünk a gyertyát, amelyet égetni fogunk.

Barakiel pecsétje , Barakiel pecsétje, astro24h, szerencse, szerencse angyala

A rituáléhoz szükséges még víz, amelyet fel kell forralunk, majd hagyni kell, hogy felvegye a szoba hőmérsékletét. Egy fémtálcára és egy gyűrűre, ami jó ha aranyból van. A víznek a lehető legtisztább üvegpohárban kell lennie, akár kristály pohár is indokolt lehet. A rituálét naplementekor kell kezdeni, hetedikén, még jobb hetedik hetedike.

 

Pénztárca talizmánt is készíthet a bőség bevonzása érdekében. ITT megtudja, hogyan!

 

Ágnes jósnő, Ágnes jósnő 313 kód, astro24h Ágnes jósnő, jóslás,

Először is fel kell festenünk a papírra a pecsétet, majd a gyűrű közepébe kell helyezni gyertyánkat, tehát olyan gyertya kell, amilyen el fér a gyűrűben, az nem baj, ha kicsit meg kell faragni.    Meggyújtjuk a gyertyát, elhelyezzük a közelében, jobb oldalt a pohár vizet. Ezután huszonegy mély lélegzetet kell vennünk, ügyeljünk arra, hogy tüdőnk teljesen telítődjön levegővel.

Ha ez megvan, hunyjuk le a szemünket és gondoljuk át lassan, alaposan, hogy miért is fontos számunkra a szerencse, mire van szükségünk általa. Azt is át kell gondolnunk, hogy ha pénzünk lesz, kinek és hogy segítünk belőle, illetve a szerencse által jött vagyonunk hány százalékát fordítanánk adakozásra, na meg miként. Itt nem mindegy, hogy gondolja át, Barakiel angyalnak tetsző módon kell gondolnia mindezt. Ebben a kérdésben tudunk segíteni Önnek, ha felhív. Általában alapos átgondolásra van szükség, hiszen, ha olyan embernek adunk pénzt, aki rossz célokra használja, vagy a kocsmába viszi, a szerencse angyala nem fog velünk törődni.

Olyan helyre kell adni, ahol értelme is van a szerencsének! Ez egy nagyon ravasz része ennek a rituálénak, ennél a résznél nagyon sokan buknak el, tehát érdemes előtte telefonálnia szakembereinknek!

 

Szabaduljon meg azoktól a szokásoktól is, melyekkel bevonzza a szegénységet! Kattintson IDE!

 

Miután elmélyedtünk, mindent átgondoltunk magunkban, el kell mondanunk a következő szöveget: „Várlak Barakiel, szerencse angyala. Az éjt ma csak is a te fényed ragyoghatja be. Zaj, kellemetlen szag, hús, illetlen beszéd nem zavar majd, légy vendégem, hoz bőséget és jó szerencsét!”

Miután elmondtuk ezt, elnyomjuk a gyertyát, de nem veszünk el semmit. Aznap éjjel, nem lehet tévézni, sem rádiózni, sem a számítógépet bekapcsolni, a mobil telefont némítani kell, zaja nem zavarodhat. Olvasni lehet, vagy egyéb tevékenységet, viszont húst nem vehetünk ki a hűtőből, házi kedvencünket is a rituálé előtt meg kell etetni. Ha elmarad az etetés, miattunk nem szenvedhet egy élőlény sem, tehát következő hetedikén ismételni kell a rituálét.

Növényi eredetű ételeket ehetünk, amelyekért sosem áldoztak fel egyetlen élőlényt sem, tehát még csak tojást, vagy sajtot sem fogyaszthatunk, hiszen nem tudjuk mi lesz a tejet adó tehénnel. Ha ez meg van, napkeltekor ébrednünk kell, mert ahogy meglátjuk a nap első sugarát, meg kell inunk a vizet.

Ezzel lezárult a rituálé, amely nagyon komoly szerencsét tud hozni!

 Happy jósnő, Happy jósnő 354 kód, jóslás Happy jósnő astro24h,

Lehetséges veszélyek: 

 

Figyelni kell, hogy a pecsétjét jól rajzoljuk le és helyesen mondjuk ki, mert ha tévedünk könnyen a démon figyelmét terelhetjük magunkra. Ebben az esetben vonalunkon kaphat segítséget. Ennek jelei, ha rituálé után, sok furcsa dolog történik ingatlanunkban, amelyekre más nincs magyarázat, de az utalhat erre, hogy furcsán, feszélyezve érezzük magunkat, mintha valaki figyelne.

Mivel gyertyával dolgozunk, a tűzvédelemre nagyon figyelnünk kell, hiszen elég egy rossz mozdulat és a gyertya felborulhat. Fel kell készülnünk arra, hogy megfékezzük a tüzet ha szükséges, illetve a gyertya dőlési sugarában sem szabad gyúlékony anyagokat hagyni. Miatta fontos a fémtálca!

 

ITT a vonzás törvényét is segítségül hívhatja a gyarapodássa érdekében!

 

Xalen jósnő astro24h, Xalen jósnő 453 kód, jóslás,

Komoly veszély az, ha működik a rituálé, elindul a szerencse és nem adakozunk, nem tesszük meg azt, amit átgondoltunk, az adakozásunk elmarad. Ebben az esetben Barakiel vissza veszi a szerencsét, ami nagyon rosszul érinthet minket. Ha az adakozás elmarad, de még jók az anyagi körülményeink rituálé után, azonnal hívjon minket, mert új célt kell találnia, amit Barakiel is elfogad, hiszen még ő kiengesztelhető lehet!

 

Szerencsé következmények: 

 

A szerencse több formában is érvényesülni szokott azoknál, akik az angyal áldásában részesülnek. Nem ritka a komoly lottó nyeremény, igaz, ravasz angyalról van szó, az ehhez vezető utat fel kell ismernünk. Sokszor olyan állást kell elfogadnunk, amihez semmi kedvünk, de az fog minket a pénz felé vezetni. Csak egy példa, hogy egy hölgy elment takarítónak a titkárnői végzettségével rituálé után. Figyelt arra amit mondtam neki, elvállalta a munkát, és munkája harmadik hetében, 25 millió forintot kapart le Budapesten, éppen munkából tartott hazafelé.

Ha nem megy dolgozni, sosem veszi meg azt a sorsjegyet, mert munkából nem tart haza, hiszen el sem megy. Ravasz angyal, nem tudjuk mikor és milyen formában ajándékoz meg minket, de ha elfogadja adakozó ajánlatunkat, azaz miáltalunk másnak is szerencsét hoz, akkor segíteni fog!

 

Szeretne biztosra menni és elkerülni a kockázatokat? Akkor keressen fel szakembert, Tündér Lilit vagy Virágot a 06 90 633 931-es számon (485 Ft/perc), hogy bőséget, szerencsét hozhassanak az Ön életébe az angyalok segítségével!

Külföldről is eléri őket: Romániából a 0903760664 (1,61€/p) számon, Szlovákiából a 0900605908 (1,61€/p) számon, Szerbiából pedig a 0901855854 (120din/p) számon!

lájkold ha tetszett, lájkold és oszd meg, lájkold astro24h,

 

Olvastad már?

Tarot suli

Tarot suli   Az alábbi linkeken megmutatjuk nektek, hogyan jósolhattok magatoknak. A Tarot kártya bármilyen jellegű kérdésedre képes pontos választ adni, ha megfelelően kérdezed. Segítségével kiderítheted, mi az életfeladatod, mikor találsz szerelmet, hogyan lehetsz sikeres, szerencsés, és hogyan élhetsz anyagi bőségben. De ha konkrét kérdésed, problémád van, azokra is megkapod a választ, megoldást.   Nézzük […]

Heti horoszkóp 2019.08.15. – 2019.08.22.

Heti horoszkóp 2019.08.15. – 2019.08.22.   KOS Munkában úgy érzed, mintha meg lennél rekedve, ráadásul nagy az esélye, hogy olyanokkal kell együtt dolgoznod, akik nem igazán kedvelnek, vagy pedig fordítva. Még a várt eredményeket se hozza meg neked, hiszen a pénztárcád gyakran üres. Heti horoszkópod alapján nem csak ez a hét ilyen, már hosszabb idő […]

KEZDŐDIK! Ne maradj le a csodás csillaghullásról!

KEZDŐDIK! Ne maradj le a csodás csillaghullásról!   Úgy tartják, hogy ha csillaghullást látunk és kívánunk egyet, akkor az teljesülhet. Ma éjjel kívánj te is valamit, mert eláruljuk, hogyan válhat a titkos vágyad valósággá! Csak figyelj!   ITT is segítséget kapsz kívánságaid bevonzásához!   Csodás csillaghullás vette kezdetét e hónap 10-én. A Perseidák meteorraj egészen […]

Vigyázat, túl hatásos, úgyhogy csak óvatosan ezzel a szexmágiával

A szexmágia mostanában újra nagy kedvenc lett. Ahogy az emberek felébrednek az erkölcsi béklyókból, a szex már egyre kevésbé szerepel a tabu témák képzeletbeli listáján. Sokszor szükséges egy kis plusz, hiszen a csillagjegyek az ágyban nem mindig találják meg azonnal a megfelelő összhangot. Hiába ír jót a szexhoroszkóp, az összhang sokszor akkor sem működik. Ilyenkor […]

Heti horoszkóp 2019.08.08. – 2019.08.15.

Heti horoszkóp 2019.08.08. – 2019.08.15.   KOS A héten nagyon fontos feladatod van! Az első terület, ahol rendbe kell tenned a dolgaidat, az az egészséged, ami már egy ideje valószínű, hogy nem olyan, mint kéne. A csillagok régi sérelmekből kialakuló problémákat mutatnak, amiket csak úgy tudsz legyőzni, ha szembenézel a múlttal! Hívd Juliannát a 0690633931-es […]

Szupererős kód az igaz szerelem bevonzásához

Szupererős kód az igaz szerelem bevonzásához   Nap mint nap tapasztalom, hogy nem működik a szerelem bevonzás. Nagyon sok olyan ügyfelem van, akik keresik az igazit, vagy társas magányban élnek. Vannak olyanok is, akik évek óta keresik a nagy Őt, és mindig csalódniuk kellett. Talán már saját magukban sem hisznek eléggé a sok csalódás miatt, […]

Válaszok után kutatsz? Válassz egy jóst, aki segít Neked!

Szeretettel köszöntelek! Ariel jósnő vagyok! Már gyermekkoromban tudatosult bennem, hogy más vagyok, mint a többiek. Empatikus és jövőbelátó képességemet Dédnagymamámtól örököltem. Ősi energiákat használok a szertartásaimhoz. Megérzéseimet a cigánykártya által erősítem meg. A negatív eneregiákat ingával és radiesztézia-pálcával mérem be és találom meg. Több bűnesetet is megoldottam már megérzéseimnek köszönhetően azoknak, akik ilyen gonddal fordultak […]

Hívd 0690 633 931 (485 Ft/p) és üsd be a kódot 312

Ha egészségügyi vagy párkapcsolati problémáidra keresed a megoldást, akkor itt állj meg, hiszen az atlantiszi mágiával segítek Neked! Tárcsázd a telefonszámot és üsd be a kódom, most!

Hívd 0690 633 931 (485 Ft/p) és üsd be a kódot 453

Ha egészségügyi problémáidra keresed a megoldást, de már nem tudod kihez fordulj, akkor ne tétovázz! segítek felfedni a probléma forrását, és megszüntetem azt! Tárcsázd a telefonszámot és üsd be a kódom, most!

Hívd 0690 633 931 (485 Ft/p) és üsd be a kódot 530