Asztro Infó

fizionomija lica

Az arc fiziognómiája

A fizignómia egy tudomány amely az emberek jellemét a kinézetük alapján tárja fel. Pontosan úgy ahogy azt az asztrológia teszi a születésünk dátuma és ideje szerint, a numerológia a számok szerint, úgy a fiziognómia az arcunk és testünk kinézete szerint teszi ezt. Ezt a kifejezést először Arisztotelész a feljegyzéseiben említi, aki hitt abban, hogy az ember önmagában egyes állatok tulajdonságait hordozza, amelyekre külsőleg is hasonlít. Biztos, hogy Önnel is megtörtént már, hogy valaki az első látásra egyből megtetszett vagy éppen egyáltalán nem.

numerologija vaseg doma

Az otthona numerológiája

Az otthon számának a numerológiája feltárja azt az energiát amit az otthona magában tart, valamint azt a módot ahogyan ez az energia hatással van Önre. Úgy tartják, hogy a lakás kiválasztásánál nem kell magunkat átengedni a véletlennek, de azt is hogy azt mindig a tudatalattink által vagyunk vezetve és okkal választjuk ki azt. 

sudbina na dlanu

A sorsunk a tenyérbe írva

Az a hiedelem, hogy a sorsunk a tenyerünkbe van írva, nagyon régről származik és a mai napig fennmaradt. Ez a tradíció többek között azért is maradt fenn, mert mindegyik embernek egyedülálló vonalak és jelek vannak a tenyerén, ugyanúgy ahogy az ujjlenyomatunk is különbözik. Ezért a tenyerünk is felfogható úgy, mint az életutunk meghatározásának egyedülálló eszköze, ugyanúgy ahogy a születési kártyánk  is rámutat a jellemünkre.

asztrologia

Az előző életek asztrológiája

Az asztrológia  egyike a legelismertebb okkult tudományoknak és így belátást ad az előző életeinkbe is. Az élet a halál után és az újjászületés elmélete, olyan elméletek amelyekben sokan hisznek. Ha Ön is közéjük tartozik, tudja meg mit mond az asztrológia erről a témáról. Elegendő, hogy tudja melyik az Ön csillagjegy és megtudja milyen volt az előző élete.

Astro24h - Kávéból jóslás a szebb jövőért

Kávéból jóslás a szebb jövőért

A kávéból jóslás, azaz a jövendőmondás a kávé zaccból, a tradicionális jóslási technikák közé tartozik. A kávéból jóslás képessége, ugyanis még az ókori Kínából ered. Tudniillik, az ókori időkben, a kínaiak, használták a teáscsészéből való jóslást , de a kávéból jóslást nem. A kávéból jóslást az európai földre a Törökök által került, de léteznek olyan feljegyzések is, amik szerint már a Görögök és a Rómaiak is nagy jelentőséget fordítottak ennek a technikának.

Az Astro24h-nak közvetítő szerepe van az alternatív területen tevékenykedő szakemberek és az érdeklődők között.

Itt megtalálja a legjobb asztrológusokat, látnokokat, tarot, rúna, ji king és más ezoterikus mestereket.

Akik az Asztro Centerünkben érhetőek el.

A saját tanácsadó hozzáadása a „Tanácsadóim” listára kizárólag a regisztrált felhasználóknak lehetséges. Ennek a szolgáltatásnak a használatbavételéhez kérem regisztráljon.
A tanácsadói listájára legfeljebb 3 tanácsadó hozzáadása lehetséges. Az új tanácsadók hozzáadásához a listára, előbb szükséges a régiek törlése.